Kiadó rendelő pszichológusoknak Budapesten
A Pszichológus Budapesten LinkBlog azzal a céllal jött létre, hogy minden Budapesti pszichológus, és Budapest közelében tevékenykedő pszichológus szakembereknek lehetőséget adjon terápiáik, elérhetőségeik, szolgáltatásaik reklámozására, valamint cikkeik és híreik bemutatására. Minden regisztrált pszichológus a bejegyzésekben a honlapjára, vagy annak tetszőleges oldalára közvetlen linket helyezhet el, ezzel egy ingyenes reklámozási felületet kialakítva a saját oldalának.
Reklámozza Pszichológiai témával foglalkozó oldalát a Pszichológus Budapesten Oldalon egy szöveges anyag elkészítésével néhány perc alatt! – ezzel is növelve az esélyét, hogy a kliensek Önt találják meg Budapesti Pszichológus keresése közben!
Bejegyzések készítése előtt kérem olvassa el a Szabályzatot! A Pszichológus Budapesten honlap lényegéről és a bejegyzések szerkesztéséről a Miért/Hogyan oldalon olvashat bővebb tájékoztatást.
Tisztelettel várjuk minden Budapesti Pszichológus és Budapest közelében rendelő pszichológus szakember bejegyzéseit az oldalunkon!
1987-ben végeztem az ELTE pszichológia szakán, majd 1991-ben klinikai szakpszichológus szakvizsgát tettem. 20 évig a Szt. István Kórház idegosztályán dolgoztam, jelenleg a Kispesti Pszichiátriai Gondozó pszichológusa vagyok.
Foglalkozom depresszió, szorongás, életvezetési nehézségek kezelésével.(hipnózis, álomértelmezés, szimbólumterápia) Az álmok értelmezésén keresztül megnyílik az út a tudattalan problémák megismerése, és ezzel egyidejűleg források, megoldások feltérképezése felé.
Emellett gyakran alkalmazok módosult tudatállapotot is a problémák felhozására és kezelésére. (hipnózis ) Konkrét tünetek (pl.fóbiák) esetében tünetekre fókuszált mentális gyakorlatokat tanítok.
Honlap: www.lelkibeteg.hu
Skype-on is végzek terápiát.
Tanítónőként kezdtem foglalkozni gyerekekkel, majd szociálpedagógus lettem, s végül pszichológusként segítek gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Alapvetően a változást tekintem a legfontosabb kiútnak problémáink leküzdésében, melyet az esetek többségében szimbólumok alkalmazásával tudok elérni. Többféle speciális terápiával foglalkozom, de alapvetően az a módszerem, hogy segítek eljutni a változás, változtatás igényének kialakulásához, majd átlépni egy új életvitelbe, mely a gyógyuláshoz vezet.
Honlapom: http://huszarmarti.hu
Részlet a könyvből:
„Tanácsadási munkám során azt tapasztaltam, hogy majdnem minden felnőttkorban előforduló probléma gyökerében a gyermekkor feldolgozatlan traumái állnak. Amíg ezeket az alapvető, érzelmileg igencsak megterhelő élményeket nem dolgozzuk fel, addig az energiáink egy része oda lesz „lekötve”. Így aztán csak a maradék áll rendelkezésünkre életünk alakításához. Ezért van az, hogy valószínű nem úgy alakul magánéletünk, karrierünk, életünk, mint ahogy szeretnénk.
Több okból is megéri végighaladni ezen a folyamaton: a múltban eltemetett emlékek bármilyen fájdalmasak is, egyfajta kincset rejtenek számunkra: életünk feladatának üzenetét. S a leragadt energiák visszatérhetnek hozzánk, a múlt emlékei ismét felidézhetővé lesznek, és mi szabadabban haladhatunk tovább életünk útján.”
A múlt feldolgozása ugyan fáradságos és időt igénylő feladat, elhatározás és állhatatosság szükséges hozzá, viszont a befektetett energia ebben az esetben is megtérül. Visszanyeri életerejét, énjének teljességét, mindazt, ami eddig a múltban volt leragadva. Ennek a folyamatnak a támogatásáért elkészítettem A múlt feldolgozásával foglalkozó kézikönyvem, amely 22 alkalomból áll és gyakorlataival végigvezeti Önt gyermekkora feldolgozásának feladatán.
További információhoz és a kézikönyv megrendeléséhez kattintson ide.
1986-ban végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pszichológia szakán, majd 1988-ban klinikai szakpszichológusi képesítést szereztem.
Budapesti magánrendelőmben tanácsadást, pszichoterápiás segítséget nyújtok azok számára, akik önbizalomhiánnyal, önértékelési vagy életvezetési nehézségekkel küzdenek, akik úgy érzik, hogy aktuálisan elakadtak az életükben vagy éppen döntésképtelennek érzik magukat egy sorsdöntő helyzetben.
Támogató terápiában segítek a gyász, veszteség, krízishelyzet érzelmi feldolgozásában.
Egyéni terápia és tanácsadás keretében segítem a szorongással, depressziós levertséggel és pánikjellegű tünetekkel hozzám fordulókat.
1990 óta foglalkozom meddőségi panaszokkal küzdő és lombikbébi-programban részt vevő házaspárokkal, segítve a gyermekre várakozás nehéz időszakának lelki megélését. Tapasztalataimról „Várva Várt Babák – Lombikbébi történetek” címmel könyvet írtam.
Házaspároknak párkapcsolati terápia keretében, hosszú évek gyakorlata alapján kidolgozott módszerrel adok útmutatást arra vonatkozóan, hogyan lehet közösen túljutni egy-egy hullámvölgyön, konfliktussal terhelt, elbizonytalanodott időszakon.
A pszichológiai rendelés Budán, a Flórián tér közvetlen közelében történik, jól megközelíthető tömegközlekedéssel, személygépkocsival érkezőknek ingyenes parkolási lehetőséggel.
Időpont-egyeztetés mail-en vagy a 06-30-99 15 651-es telefonszámon lehetséges.
Szakmai tapasztalataimról, módszereimről további részleteket a honlapomon talál >>>
Örömmel várom látogatását!
“Ha ugyanazt teszed, amit mindig is tettél, akkor ugyanazt kapod, amit mindig is kaptál.” (Dr. Menis Yousry)
Az Esszencia szeminárium egy gyakorlatközpontú önismereti tréning, melyet több mint 10 éve Dr. Menis Yousry, egyiptomi származású angol pszichológus-családterapeuta dolgozott ki. Jelenleg Anglia mellett Bulgáriában, Németországban, Ausztriában, Brazíliában, Dubaiban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban és Magyarországon van rá mód, hogy találkozzon e remek és fáradhatatlan szakemberrel, akinek empátiája, együttérzése, szakértelme és tapasztalata több ezer ember életére volt már gyógyító hatással.
Az Esszencia kurzusok során lehetővé válik számunkra, hogy újra kapcsolatot teremthessünk azzal, akik valójában vagyunk, és azzal, amit életünkben el szeretnénk érni. Általa mélyebben átéletjük és megtapasztalhatjuk személyes erőnk és választásaink, döntéseink szabadságát.
Következő szeminárium Budapesten: 2012. febr.17-18-19.
További információkat olvashat ide kattintva.
Sok szeretettel várom!
Jászai Mari téren a 4-es 6-os villamosmegállótól 20 méter sétára, igényes mentálhigéniás klubban rendelők pszichológusuk, coach-ok számára kiadók.
Valamint több fős foglalkozások, oktatások, továbbképzések számára tanterem kiadó.
A klub maga egy nagyon igényes, rendezett liftes tiszta házban található.
Az ablakok egy része a Margit hídra, valamint a Dunára néznek, a hátsó ablakok egy rendezett ősfás kertre.
A kezelőszobák igényesen berendezettek, napi takarítással tisztítottak.
A tanterem 20-25 fő kényelmes szellős befogadására alkalma igény esetén az alap felszereltségen túl felár ellenében projektor biztosítható.
Tanterem képek: Kép1 Kép2 Kép3 Kép4
Az árak az igényes környezet ellenére rendkívül előnyösek, a naptól, napszaktól és a bérleti idő függvényében lehet személyre szabott ajánlatot kérni a lenti elérhetőségeken.
Nagy Ilona Babi
06-20-9-370-176
Kedves Kollégák!
A Pszichologusportal nemrég megnyitotta “kapuit”!
Célunk egy olyan, pszichológusoknak kialakított szakmai portál elkészítése, ahol a legtöbb aktuális magyar ajkú kutatás megtalálható! Keresünk kutatásokat cikkeket, diplomamunkákat, blogbejegyzéseket, melyeket a készítője -saját szakmai profiljához csatolva- szívesen megjelentetne egy szakmai adatbázisban!
Várom minden kedves érdeklődő kolléga jelentkezését:
Velez Csaba
Fiatal felnőtteknek (18-30 év) indítunk mentálhigiénés csoportot.
Ha úgy érzed, hogy fiatal felnőttként gyakran nem találod a helyed a világban, bizonytalan vagy olyan alapvető kérdésekben, mint a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, továbbtanulás, pályaválasztás, álláskeresés, szülőkről való leválás, identitásod, és ez olykor szorongást és bizonytalanságot is jelent számodra, akkor ebben a csoportban a helyed!
A csoport célja, hogy segítsen ezekkel a problémákkal hatékonyan megküzdeni olyan pozitív csoport- és énélményeken keresztül, amelyek személyiségejlődéshez vezetnek, és így már sokkal könnyebben neki lehet rugaszkodni a felnőtt élet nehézségeinek. Az egyes alkalmakon elsősorban az önismeret valamint különböző megküzdési technikák és készségek fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt.
Információk:
Alkalmak: 10 alkalom, egy alkalom 3 óra (180 p)
Időpontok: megegyezés alapján, várhatóan kéthetente péntek délutánonként
Ár: 3000/alkalom
Helyszín: Budapest belvárosa
Főbb témáink címszavakban:
felnőttség, felnőtté válás
stresszkezelés
asszertivitás
kommunikáció
társas kapcsolatok
önismeret
Jelentkezés: 2011 novemberétől folyamatosan az alábbi elérhetőségeken
nekirugaszkodo@gmail.com
Berger Noémi (pszichológus): +3630 302 76 86
Fischer Dóra (pszichológus): +3630 490 79 89
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Keresd a Nekirugaszkodó Csoportot a Facebookon is!
Sok ember életében előfordulnak nehéz periódusok, amikor segítségre van szüksége. Ezek a problémák lehetnek többek között: önmegvalósítási nehézségek, munkahelyi konfliktusok, szorongás, teljesítményproblémák, és még sok egyéb. A pszichoterápia a segítség legideálisabb Ez beszélgetések sorozata, melyek során az alany számára elérhetővé válik a probléma megoldása és önmaga. A terápia első néhány alkalma ismerkedő beszélgetés. Ezen a a páciens megismerteti a problémáit és nehézségeit, a pszichológus pedig javasol egy kezelési módot. A terápia nem hagyományos orvos-beteg kapcsolat, A pszichoterápia eltér a hagyományos orvos-beteg kapcsolattól, a páciens komoly lelki munkát végez, végső soron ő oldja meg a problémáját, az orvos ehhez ad szakszerű támogatást. A pszichoanalízis egy hosszabb folyamat, a végén a páciens, kiegyensúlyozott, békés és teljes életet élhet.
Talán ti is gondolkodtatok már azon, hogy lehet, hogy híres, körülrajongott és tömjénezett hírességek rosszul érzik magukat a bőrükben, és úgy hiszik, még mindig nem elég, amit letettek az asztalra. Az agresszív kamasz, aki verekszik, káromkodik, senkit sem kímél, és soha nem mutat sem gyengeséget, sem félelmet, valójában mindent azért tesz, hogy hangyányi önbecsülését kissé feljebb tornázza… Ugyanakkor a csendes, visszahúzódó srác, aki kicsit furcsa és magánakvaló, mégis boldog, sikeres párkapcsolatban él, ismeri a képességeit, és elégedett magával.
Hogy is van ez? Az ellentmondás csak látszólagos, a háttérben a különböző énnel kapcsolatos fogalmak rossz használata áll. Jantek Gyöngyvér pszichológus önbecsülésről szóló írásából megtudhatod mi az a belső és külső önbecsülés.
Napjainkban az egyre gyakoribbá váló válások és az egyéb párkapcsolati formák elterjedése miatt egyre több és több olyan család jön létre, ahol a partnerek közül az egyiknek, vagy akár mind a kettőnek korábbi kapcsolatból van már gyermeke. Az ilyen családokat hívjuk ún. mozaikcsaládoknak. Bár a mozaikcsaládok is két felnőtt és egy vagy több gyerek együttéléséről szólnak, mégis több speciális jellemzőjük van, amiben eltérnek a hagyományos családoktól. A korábbi családból érkező tagoknak ugyan számos nehézséggel, kihívással kell megküzdeniük, azonban összecsiszolódva egy szép új kép állhat össze a darabokból. Burgyán Annamária pszichológus cikke a mozaikcsaládokról, azok jellemzőiről és fejlődésük szakaszairól végzett kutatásának eredményeit foglalja össze.
Schell Gergely pszichológus legújabb írásában arra az izgalmas kérdésre keresi a választ, hogy a biológiai jegyeken kívül vajon mit jelent férfinak lenni? A médiából kirajzolódó férfikép a pénzt, lakást, autót, szórakozást hangsúlyozza számunkra, de mindannyian tudjuk, hogy ez kevés, sőt, ma márezek megszerzése előtt nem áll akadály a nők útjában sem.
“Férfivá mindig is válni kellett” – írja a cikk szerzője, utalva arra, hogy a legtöbb kultúrában ősidők óta a férfivá válást valamilyen próbatétel, rítus, beavatás előzte meg. Vajon milyen pótszerek állnak a mai fiatalok rendelkezésére? Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el a férfivá válás pszichológiájáról szóló cikket.
Általában sok ember beszéli meg lelki problémáját az interneten levélben vagy chaten a barátaival, de kevesen gondolnák, hogy pszichológus szakember segítségét is kérhetik hasonló formában. Az pszichológiai tanácsadás online formájában azok is fejlődhetnek, akiknek valamilyen családi, személyes, munkahelyi, párkapcsolati vagy házassággal kapcsolatos konfliktusuk, megoldhatatlannak tűnő problémájuk, krízisük vagy olyan komplikált élethelyzetük van, melyet önmaguk már nem tudnak megoldani, feldolgozni és kezelni. Ilyen esetben segíthet az Online Pszichológus, mely tanácsadási forma segítségével helyhez kötések nélkül is használhatja pszichológus terápiáját. Természetesen az internetes pszichológiai tanácsadás nem pótolhatja a személyes konzultációk hatékonyságát, de sok esetben a kommunikáció ezen modern formáját kihasználva is jó eredményeket lehet elérni.
Az tanácsadás online formájához egy külön rendszert alkalmazunk, mely lehetőséget biztosít a pusztán szöveges üzenetváltás mellett a különböző pszichológiai gyakorlatban használt feladatok kiértékelésére is, ezzel biztosítva a hatékonyságát ennek a tanácsadási farmának is.
A statisztikai adatok tanúsága szerint a házasságkötések közel fele végződik válással. Vajon mi ennek a drámai ténynek az oka? Fontos kérdés, hogy vajon az élettársi kapcsolatok a házasság előszobájának a szerepét töltik-e be, vagy az évezredes párkapcsolati típus alternatívájaként jelennek-e meg korunkban.
Egy 6 évvel ezelőtti magyarországi kutatás (Spéder Zsolt, 2005) azt állaptította meg, hogy az élettársi kapcsolatok kicsit több mint a fele 5 év elteltével házassággá alakult, közel ötöde pedig megmaradt élettársi kapcsolatként. Ez alapján úgy tűnik, hogy az együttélés ma részben a házasság előfutárának tekinthető.
Hatalmas jelentőségű az a változás, ami napjainkban a párkapcsolatok jellegében zajlik. Ha ez a téma felkeltette az érdeklődésedet és szeretnél még több információt erről megtudni, olvasd el Jantek Gyöngyvér pszichológus cikkét a házasság és együttélés témában.
Pszichológusként végeztem az ELTE pszichológiai szakán és Budapesti magánrendelésemen várom az életviteli, párkapcsolati problémákkal küzdő, krízisben lévő klienseket és párokat, hogy segítségemmel elindulhassanak a fejlődés útján. Egyéni tanácsadás során általában életviteli problémákkal, döntésképtelenség és stressz kialakulásakor, valamint olyan élethelyzetekben tudok segítséget nyújtani, mikor a hozzám forduló személy a felmerült problémáját már képtelen átlátni, az abból kivezető utat pedig segítség nélkül úgy érzi nem képes megtalálni.
A párkapcsolati problémákkal hozzám fordulóknak, pszichológus kollégával együtt, Párterápián tárjuk fel és keresünk megoldást a kapcsolatuk problémás területeire. Ezen hatékony terápia alkalmazásával általában 5-10 alkalommal már érezhető eredményeket érhetünk el a pár kapcsolatának javulásában.
Az üléseket Budapesten az V. kerületben egy hangulatosan berendezett, családias környezetben biztosítom, melyek időtartam 60perc. Időpont egyeztetésre telefonon van lehetőség.
Az elérhető szolgáltatásokkal kapcsolatban részletesebb információkat a honlapomon találnak:
Gazdag Enikő - pszichológus - párkapcsolati tanácsadás – párterápia
Kedves Szülők!
A PszichoFészek Pszichológiai Magánrendelőben iskolaelőkészítő csoport indul óvodáskorú gyerekeknek.
A 15 alkalmas csoportot az iskolakezdés előtt álló gyermekek számára ajánljuk. Célja az iskolaérettséget meghatározó képességek és készségek fejlesztése játékos formában. A foglalkozásokon a tanulást megalapozó képességeket, készségeket fejlesztjük: testséma, térbeli, síkbeli és időbeli tájékozódás, bal-jobb differenciálás, emlékezet, megkülönböztető képesség, szerialitás, intermodalitás, analízis-szintézis, figyelem, feladattudat, feladattartás, finommotorika, grafomotoros készség, szókincsbővítés, kifejezőkészség, szövegalkotás, stb.
Tervezett időpont: 2011. okt. 7-től, péntekenként 15.00-16.00.
Ára: 3000.- /fő/alkalom, azaz 45.000 Ft a 15 alkalmas tanfolyam.
Jelentkezés: Lőrincz Orsolya – lorincz.orsolya@pszichofeszek.hu
A PszichoFészek Óbudán található, jól megközelíthető helyen.
Gyermek -és felnőtt rendelőnkben várjuk mindazokat, akik elakadtak, tanácstalanok és egyedül nem találják a megoldást lelki problémájukra.Egyéni, pár-, család- és csoportterápiás alkalmakon segítjük a hozzánk fordulókat.
További információ a csoportokról, árainkról és bejelentkezés honlapunkon: PszichoFészek.
Kedves Szülők!
A PszichoFészek Pszichológiai Magánrendelőben önbizalomnövelő tréning indul gyerekeknek.
A viselkedésterápiás tréning célja, hogy nagyobb önbizalomhoz segítse a szociálisan félénk gyerekeket, csökkentse az elkerülő magatartást. A foglalkozások során szorongáscsökkentő stratégiákat ismertetünk meg kreatív, játékos formában. A program rövid időtartamú (15 alkalom), könnyen érthető és követhető a gyermekek számára, magabiztosságot, önbizalmat növel, továbbá adaptív megküzdési stratégiákat tanít meg, melyek jól alkalmazhatóak a mindennapi életben. A tréning ajánlott 7-11 éves szorongásos panaszokkal küzdő, alacsony önértékeléssel rendelkező, gyermekeknek.
Tervezett időpont: 2011. okt. 7-től, péntekenként 14.00-15.00.
Ára: 3000.- /fő/alkalom, azaz 45.000 Ft a 15 alkalmas tanfolyam.
Jelentkezés: Lőrincz Orsolya – lorincz.orsolya@pszichofeszek.hu
A PszichoFészek Óbudán található, jól megközelíthető helyen.
Gyermek -és felnőtt rendelőnkben várjuk mindazokat, akik elakadtak, tanácstalanok és egyedül nem találják a megoldást lelki problémájukra.Egyéni, pár-, család- és csoportterápiás alkalmakon segítjük a hozzánk fordulókat.
További információ a csoportokról, árainkról és bejelentkezés honlapunkon: PszichoFészek.
Nagy álma, hogy saját praxist indít, de túl nagy falatnak tűnik, mert nem tud kiigazodni az ügyintézés és a jogszabályok útvesztőjében? Szeretne tisztán látni, hogy milyen feltételekkel kell rendelkeznie?
Ha választ keres ezekre a kérdésekre, és tudni szeretné, hogyan indítsa el vállalkozását költséghatékonyan, akkor ajánljuk figyelmébe képzésünket. Megismertetjük az ügyintézés módjaival, a vonatkozó jogszabályokkal.
A képzés időpontja: 2011. szeptember. 10. szombat, 9-13 óráig
Ár: 10 000 Ft+áfa
Jelentkezés:
Tel: 06-30-455 83 43
Email: kormendy@szakpszichologus.info
Várjuk szeretettel:
Rosta Teodóra pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
Dr Körmendy Patrícia pszichológus, jogász